HTML

CCSVI - a szklerózis multiplex vénás eredete

Egy olasz doktor, Paolo Zamboni felveti, hogy az SM (szklerózis multiplex) egyik fontos faktora lehet a nyaki vénás keringés elégtelensége. Eredményeit a világ számos országában alkalmazzák. Magyarországon még nem.
“Először átnéznek rajtad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak veled, és végül nyersz.” (Mahatma Gandhi)
a blog szerzője elérhető: msccsvi@gmail.com

Linkblog

Friss topikok

A Krónikus Cerebrospinális Vénás Elégtelenséget (Chronic Cerebro-spinal Venous Insufficiency = CCSVI) először Dr. Paolo Zamboni írta le 2008-ban, és az első nemzetközi szimpóziumot 2009-ben tartották az olaszországi Bolognában.

 

Az olasz érsebész Dr. Paolo Zamboni és kutató csoportja tanulmányt hajtott végre, melyben a rendellenes véráramlást vizsgálták a fő vénákon az agyból a szívbe. Ez a tanulmány mutatott rá az abnormálisan magas vasszint jelenlétére a törzsdúcban és a thalamusban, melyet a vér elvezetésében, a vénás nyíró stresszben bekövetkezett változások következtében kialakuló reflux okozott.

 

„Az elmúlt néhány évben, a kutatók felfigyeltek a megnövekedett vasszint jelenlétére a törzsdúcban és a thalamusban. Ez önmagában is jelezheti a vénás károsodás jelenlétét a szklerózis multiplexben. De az érdeklődés az SM és a vénák közötti összefüggés iránt az 1930-as évekig, Putnamig, nyúlik vissza (és ennél is sokkal korábbra), majd később Fog kutatásaiig 1964-ben, melyet egy évtizednyi harc követett, hogy Schelling meggyőzze az embereket a vénás áramlásban bekövetkezett változásokról mechanikus hatásairól. Azonban a legújabb Paolo Zamboni és csapata által bemutatott bizonyítékok azt sejtetik, hogy az SM okozója lehet a krónikus cerebrospinális vénás elégtelenség (CCSVI). Lehet, hogy a nyaki vénában fellépő nyomás miatt bekövetkezett változások okoznak egy biológiai választ, melyek nagyon hasonlóak ahhoz, amit az SM-ben látunk (példának nézzék meg John Bergan munkáját). A valóságban ez egy logikus magyarázat, hogy miért a teljes agy érintett az SM-ben, a betegség miért halad visszafelé a vénás rendszer mentén, és miért ered a fehérállományból a kamrák közelében, a vénák elvezető területéről.”

 

- Dr. Mark Haacke

 

Durván tíz évvel korábban, Dr. Zamboni ugyanezeket figyelte meg feleségénél, Elenánál. A betegségének tünetei csökkentek, miután eltávolították az akadályokat a vénái kitágításával.

Elenának, azóta egy relapszusa sem volt. Az ezt követő tanulmány lökéshullámot indított el mindenütt az orvosi társadalomban.

 

Az érintett vénák felszabadítását egy viszonylag egyszerű szabvány beavatkozással végzik, melyben egy katétert vezetnek be a lágyékon keresztül, és óvatosan eljuttatják a páciens ereibe.

 

Egy apró ballont fújnak fel ekkor, is tisztítják ki az elzáródást. Az elzáródás teljes kitisztítása nem minden esetben lehetséges a stent beültetése körüli biztonsági kérdések miatt. További kutatásokra van szükség, de a legtöbb CCSVI beavatkozásnál a stent használata elkerülhető, és az orvosok végre tudják hajtani ezt a standard és viszonylag kockázatmentes beavatkozást.

 

Egy jelentés látott napvilágot egy elszabadult stentről, melynél nyitott szívműtétre volt szükség. Egy páciens halt meg agyvérzésben a műtétet követő kontroll vizsgálat után. Az MS Society továbbra is ebbe a két szomorú történetbe kapaszkodik, de a valóság teljesen másképpen fest.

 

Ennek ellenére az MS Society arra tette le a voksát, hogy megpróbálja rávenni az SM betegeket két új SM tabletta (gyógyszer) használatára, a fingolimodra és a cladribinere, melyeket a Klinikai Kiválóság Nemzeti Intézete hagyott jóvá. A haláleset nem állította le a 3. fázisú kísérletet a fingolimod jóváhagyására, melyet összefüggésbe hoztak halálos fertőzésekkel, bőr rákkal, és legújabban vérző multifokális encephalitisszel, mely az agy gyulladása.

 

A cladribine, még rémisztőbb kilátásokkal járhat, ez egy hatásos rákellenes szer jelenős toxikus mellékhatásokkal. Számos halálesetet hoztak összefüggésbe ezzel a gyógyszerrel.

 

„Az MSRC-t nagyon felvillanyozták Dr. Paolo Zamboni munkájának korai eredményei. Nem kérdés, hogy ez a terület sokkal több további kutatást igényel. Ez teljesen új megközelítést jelenthet az SM kutatásokban, melyről, ha kiderül fontossága, áttörő jelentőségű lehet az ebben az állapotban előforduló mechanizmusok megértésében. Már nagy érdeklődés mutatkozik ezzel a tanulmánnyal kapcsolatban, és az MSRC folytatni fogja a beszámolók közzétételét az ezen a fontos területen bekövetkező összes változásról. Az MSRC várja a további kutatások eredményeit, melyek most vannak folyamatban és reméli, hogy ezek a tanulmányok képeset lesznek megismételni Dr. Zamboni eredményeit.” – Helen Yates az MSRC ügyvezetője

 

Neves orvosi szakemberek egyre növekvő számban érdeklődnek és lépnek, nyomon követve professzor Zamboni CCSVI kutatásait.

 

Zamboni elméletei az SM-el kapcsolatban nem egyedülállók, számos történelmi vonatkozás támogatja nézeteit. A CCSVI legfinomabb említése is fedezékbe kényszeríti jelenleg az SM Társaságokat. Az SM-re sokan, mint élethosszig tartó munkalehetőségre tekintenek. Szomorú dolog belátni, de nagyon sokan akarják a CCSVI-t távol tartani a nagyközönség érdeklődésétől.

 

Erősen javaslom mindenkinek, hogy saját érdekükben ássanak mélyebbre a CCSVI-be, és meg lesznek lepve, mennyi mindent meg fognak érteni. Ennek az információnak el kell jutnia a nyilvánossághoz. ... CCSVI kutatásokra, Vizsgálatokra, Kezelésekre, Köztudatosságra, és Anyagi támogatásra van szükség világszerte.

 

Az érrendszeri társbetegség összefüggésben van a gyorsabb betegség progresszióval a szklerózis multiplexben. – 8,983 SM páciens vizsgálata alapján.

 

KONKLÚZIÓK: Az érrendszeri társbetegség, akár megvan a tünetek jelentkezésekor, diagnóziskor, vagy később a betegség lefolyása során, nagymértékben összefüggésbe hozható a szklerózis multiplex progressziójának megnövekedett kockázatával. Az érrendszeri társbetegség kezelés hatását az alapbetegségre fontos kivizsgálni.


 

KONKLÚZIÓ:

  • Mind a diagnosztikai késedelem, mind a diagnóziskori korlátozottságra hatással vannak a társbetegségek. Az ezek mögött található összefüggések további kutatásokat igényelnek.
  • Megvan a kapcsolat az érrendszer és a szklerózis multiplex között. Tudjuk, hogyan lehet megtalálni (legalább néhány) érrendszeri problémát. Biztonságosan tudjuk korrigálni ezeket.
  • Igen, további tanulmányokra van szükség a CCSVI szerepének további finomítására, de az SM betegeknek kétségbeejtően szükségük a kezelésre most. Etikus ennek megtagadása? Még furcsább, hogy etikus-e megtagadni tőlük a vizsgálat lehetőségét, erre a veszélyes állapotra?

 

Az Egyszerű SM Kezelés Gazdasági Hatása

A szklerózis multiplex (SM) gyógyszerpiacának éves bevételét több mint 8 milliárd dollárra becsülik. Ennek az új egyszerű, de forradalmi megközelítésnek a híre a szakadék szélére sodorta az SM gyógyszeripart. A gazdasági hatások közvetve azt sejtetik, nem mindenkinek fog előnyökkel járni, ha Dr. Zamboni áttöréséről bebizonyosodik, ez jelenti a kulcsot az SM eltörléséhez.

 

A Gazdasági Érdekek akadályozzák az SM gyógyítását?

A WHO becslése szerint több mint 2,5 millió SM beteg él a földön. Ez a relatíve egyszerű beavatkozás egy nagyon hatásos, gyógyszermentes, hosszú távú megoldást jelenthet. A 2,5 millió ember életminősége, beleértve a nővéremet, áll vagy bukik ennek az új módszernek a sikerén. Az amerikai média úgy tűnik háttérbe szorította ezt az olcsó SM kezelést.

 

Kihívják a CCSVI kezelés szkeptikusokat

A szkeptikusok intenzív kereszttüzében Dr. Zamboni szilárdan kitartott elmélete mellett. Eredményei magukért beszélnek. Van olyan rendszeresen frissített fórum, mely elkötelezett a CCSVI kezelésen átesett emberek valósidejű progressziójának nyomon követésében. Dr. Zamboni nem állítja, hogy megtalálta az orvosi területek egyik legnagyobb felfedezését. Csak annyit kér, bizonyítsák be hogy elképzelése rossz, vagy osszák újra a rendelkezésre álló forrásokat, és segítsék kutatásai folytatásában.

 

Mit tehetünk?

Dr. Zamboni bemutatott jó pár nagyon biztos lábakon álló bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy ez egy sikeres kezelés lehet. A válasz erre lassan érkezett, de ahogy egyre több és több ember olvas róla és esik át a tényleges beavatkozáson, nézőpontja lendületet kap.

 

Csak annyit kérünk, nézzék a tényeket.  

Arra kell, törekedjünk, hogy felébresszük az emberek tudatosságát. Olyan elhivatott bloggereket keresünk, akik ezt az elméletet reflektorfényben tartják, míg ez a sebészeti beavatkozás elfogadottá nem válik. Dr. Paolo Zamboni felmutatott egy elméletet, rámutatva, hogy ennek a problémának a kezelésében elkövetetett késlekedés csak a páciensek állapotának romlását okozza.

 

Lehetőséget kell adnunk az SM betegeknek, hogy megnézhessék ezt a meggyőző mennyiségű bizonyítékot. Ha ön, családtagja vagy bárki, aki érintett az SM által, most itt az idő, hogy hallassa hangját. Irányítsa őket erre a weboldalra, adja meg nekik a lehetőséget, hogy nyomon követhessék a CCSVI kísérletben részt vevő páciensek haladását.

 

Az eredmények azt mondják, hogy ha ez biztonságos, a vizsgálatokat, és a tömeges teszteléseket késlekedés nélkül meg kell kezdeni. Azon lehet vitatkozni, hogy bármilyen szükségtelen késlekedés egy potenciálisan hatékony kezelés csak ronthat egy olyan személy állapotán, aki egy olyan degeneratív betegségben szenved, amit köznyelven csak SM-nek neveznek. Néhányan ennél s tovább mennek, és azt mondják ez nagyon felelőtlen.

 

A CCSVI-nek meg kell jelennie a világ összes újságjának címlapján, minden olyan, jótékonysági szervezetnek fel kell karolnia és kiterjedten kutatnia, melyek az érintett emberek nevében gyűjtenek pénzt. A már bemutatott bizonyítékok alapján ez a késlekedés a széleskörű kutatások irányába elfogadhatatlannak tűnik.

 

forrás: http://www.multiplesclerosissurgery.com/

fordította: Haubert Péter

 

 

Címkék: média usa általános ms ccsvi zamboni

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://ccsvi.blog.hu/api/trackback/id/tr811979550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.