HTML

CCSVI - a szklerózis multiplex vénás eredete

Egy olasz doktor, Paolo Zamboni felveti, hogy az SM (szklerózis multiplex) egyik fontos faktora lehet a nyaki vénás keringés elégtelensége. Eredményeit a világ számos országában alkalmazzák. Magyarországon még nem.
“Először átnéznek rajtad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak veled, és végül nyersz.” (Mahatma Gandhi)
a blog szerzője elérhető: msccsvi@gmail.com

Linkblog

Friss topikok

 

2011 június 29 - Kanada 

Leona Aglukkaq kanadai egészségügyi miniszter asszony sajtótájékoztatón jelentette be tegnap, hogy a elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy a kanadai kormány klinikai kutatásokat indítson el a Zamboni elmélet vizsgálatára.

A kormány összeállított egy vizsgálóbizottságot tavaly, mely folyamatosan figyelemmel kísérte a nemzetközi CCSVI kutatási eredményeket. A bizottság novemberi legutolsó ülésén még úgy döntött, hogy nem volt elegendő a bizonyíték, de a keddi ülésen kimondták: "Elegendőek a bizonyítékok."

- A páciensek már régóta kérték a kutatás megkezdését, és a kanadai kormány készen állt azok megkezdésére, amint a megfelelő tudományos bizonyítékok összegyűlnek - mondta Aglukkaq.

A vizsgálóbizottságban helyet foglaltak a Kanadai SM Szövetség képviselői is (Multiple Sclerosis Society of Canada) és a bizonyítékok megvizsgálása után a nyílt szavazáson egyetértettek az egészségügyi szakemberek, hogy a kormánynak el kell kezdeni a kutatásokat.

A kanadai kutatások 1 és 2 fázisú kutatások lesznek, azaz SM betegek egy csoportja angioplasztikán (vénatágításon) fog átesni.

A miniszter megköszönte a bizottságnak és elmondta, hogy megindító volt a találkozása az SM betegekkel, akik bátran szálltak szembe ezzel a szörnyű kórral.

A kanadai kormány erős nyomás alatt állt, hogy indítsa el végre a kutatásokat, mivel az SM betegek külföldre jártak kezelésekre.

Dr. Alain Beaudet a CIHR (Canadian Institutes of Health Research)elnöke és a vizsgálóbizottság tagja csatlakozott a miniszterhez és elmondta, hogy megvizsgálták az eddig publikált és folyamatban lévő CCSVI kutatásokat, melynek eredményét az bizottság összes tagja megkapta. A kutatási erdmények alapján a bizottság megváltoztatta a régi álláspontját és immáron támogatják a kutatásokat, mivel - "a CCSVI megjelenése jóval gyakoribb SM betegekben, mint egészséges emberekben" 

Újabb kutatásokra van szükség, és az eddigi bizonyítékok alapján a vizsgálóbizottság úgy döntött, hogy nem vár a folyamatban lévő 7 nagy amerikai CCSVI kutatás befejeződésére, hanem azzal párhuzamosan elindítja a sajátját.

Az időzítés és a betegek száma még nem tisztázott, de valószínűleg 2012 elején indul a kutatás, melynek során mintegy 200 embert műtenek meg.

Kirsty Duncan politikus üdvözölte a kanadai kormány pozitiv döntését, de hozzátette, hogy nagyon sok időbe került míg ezt a döntést meghozták. SM-ben az idő nagyon sokat számít.

forrás

Címkék: média kutatás kormány kanada ccsvi

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://ccsvi.blog.hu/api/trackback/id/tr723026740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szalmon ella 2011.07.22. 22:10:45

Én már azt szeretném olvasni, hogy Magyarország is megkezdte a kutatást!!!!!!!!!