HTML

CCSVI - a szklerózis multiplex vénás eredete

Egy olasz doktor, Paolo Zamboni felveti, hogy az SM (szklerózis multiplex) egyik fontos faktora lehet a nyaki vénás keringés elégtelensége. Eredményeit a világ számos országában alkalmazzák. Magyarországon még nem.
“Először átnéznek rajtad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak veled, és végül nyersz.” (Mahatma Gandhi)
a blog szerzője elérhető: msccsvi@gmail.com

Linkblog

Friss topikok

Áttörés történt pár napja a CCSVI történetében, hiszen immár bizonyított: a vénatágítás javítja az SM betegek állapotát! 


 

A European Journal of Vascular Endovascular Surgery legújabb számában megjelent a második CCSVI műtétes kutatás eredménye (absztrakt). Az alábbiakban Zamboni levelének fordítását közlöm, melyben a professzor saját maga vonja le a következtetéseket a tanulmányból (Sajnos a teljes tanulmány fizetős).

Nagyon kíváncsian várjuk a magyar neurológus szakma reakcióját, vajon ez a tanulmány is olyan gyorsan megjelenik -e majd a magyar SM oldalakon, mint az ellenző tanulmányok, és vajon lesz -e orvos, aki mer róla beszélni a betegeknek, ne adja isten a médiának. Mi betegek már kételkedünk ebben. Lássuk Zamboni levelét (kiemelések tőlem - a szerk.):

 

Az MS-EVT kutatás protokollja egyedi az orvostudomány történetében, ugyanis az SM betegek Olaszországban, Ferrarában lettek megműtve, de az eredményeiket Amerikában, Buffaloban értékelték ki. A páciensek fele amerikai volt, akik Olaszországba utaztak, a másik fele olasz. A pácienseket összekeverték, majd két csoportra osztották. Az első csoportot azonnal megműtötték, a második csoportot csak 6 hónap múlva, ezáltal figyelni lehetett a két csoport közötti különbséget. Végül a második 6. hónapban is összehasonlították őket, azaz amikor már mindkét csoport meg volt műtve. Legvégül mindkét csoportot az egy évvel azelőtti, azaz a műtét előtti állapotához is hasonlították.

A kutatás kis számú beteget érintett (nem volt pénz többre), ennek ellenére az eredményei nagyon meggyőzőek, és megválaszolja az eddig felmerült kritikákat, úgymint:

  1. Volt randomizált kontroll csoport
  2. az MRI vizsgálatok szigorúak, 3 Teslás nagyon jó felbontásúak, összehasonlíthatóak és teljesen vakok voltak!
  3. A megműtött pácienseket neurológusok és neuroradiológusok vizsgálták, két különböző centrumban
  4. A statisztikai elemzéseket független statisztikusok végezték, vakon.

Mit tapasztaltunk?

  1. Mindkét csoportnak a tágítás után javult az MSFC skálán mért pontszáma, a műtét előttihez képest, emelett az EDSS érték nem rosszabbodott (nem rosszabbodtak a páciensek tovább
  2. Az első csoportban az első hat hónap alatt kevesebb shub volt. (Éves szintre vetítve az első csoport 0,12% a második csoport 0,66%. A második csoport csak a gyógyszerét szedte az első hat hónapban.) A vénatágítás után azonban a második csoport shub száma is lecsökkent arra szintre, amit az első csoportnál is mértek, ezzel is bizonyítva a vénatágítás hatásosságát
  3. Az első csoport MRI eredményei szerint a T2 gócok száma csökkent az első csoportban, míg a második csoportban nőtt. Miután a második csoport is megkapta a vénatágítást, a gócaik száma stabilizálódott a második 6 hónapban.
  4. Nem volt komplikáció, nem volt trombózis
  5. 27%-nak visszazáródott a tágítás
  6. Az első csoportban a vénatágítás ellenére volt egy páciens, aki rosszabbodott. Ez azt bizonyítja, hogy a CCSVI vénatágítás nem kizárólag az intervenciós radiológusok dolga és újabb kutatások szükségesek ezirányban.

További eredmények

  • Mind a 17 SM betegnek venográfiával igazolták a CCSVI létezését, azaz a vénáik el voltak szűkülve.
  • Az első csoportnak csökkent az agy térfogata, ami vélhetőleg a vénatágítás ödéma csökkentő és gyulladás csökkentő hatásának köszönhető.

Kulcs üzenetek

  • A CCSVI összefügg az SM-mel - mivel a CCSVI kezelés megváltoztatja az SM betegség paramétereit
  • A megváltozott SM paramétereket MRI vizsgálatokkal mérték, tehát teljesen mentesek a placebo hatástól - a változások valódiak.
  • A vénatágítás - hozzáértő orvosokkal - biztonságos és a beteg hasznára válik.
  • Ez után a két pilot kutatás után többé nem lehet azt mondani, hogy várni kell a nagyobb kutatásokkal

Paolo Zamboni, MD
Director, Vascular Diseases Center
University of Ferrara 

 

Ide másolom Zamboni levelét eredeti angolban a félreértések elkerülése végett:

Here attached for you, from the site of the European Journal of Vascular Endovascular Surgery, the second treatment study. This study is also known as MS-EVT treatment of American and Italian patients who have traveled from across the Atlantic to be treated.
http://www.ejves.com/article/S1078-5884 (11) 00201-2/abstract

The study design is unique in the history of medicine. The patients were operated on in Ferrara, but the results were audited in Buffalo. Patients were divided into two mixed groups of Italians and Americans. The first ITG (immediate treatment group) was operated on immediately, while the second group DTG (delayed treatment group) was treated six months later, allowing us to compare the ITG with DTG. Finally, we compared patients in the second six months, when both groups were operated on. Then, all patients were compared with their original state during the previous year, prior to PTA.

The study is small (we had no money to do more), however, is very strong, certainly stronger than that of 2009 JVS, as it eliminates many of the criticisms of the latter. Particularly--

1. There is a control group for comparison, in practice it as a randomized as possible for use in surgery
2. MRI measures are rigorous, high-standard 3-tesla, comparable and indisputable as completely blind
3. Patients were evaluated by neurologists and neuroradiologists of two centers
4. Statistical analysis was done by an independent statisticians and blinded.

 

What does it prove

1. Both groups after the PTA had a significant improvement in the MSFC score compared to previous year, with substantial maintenance of EDSS (no disease progression)
2. In the ITG during the first 6 months there were fewer relapses. The percentage has been on an annual basis of 0.16 against 0.66 of the DTG. In fact the DTG in the first six months received only drugs. After surgery, the DTG no longer had more relapses than the ITG, confirming the protective effect of PTA on relapses.
3. ITG T2 lesion load decreased while the DTG increased. After the PTA in the DTG lesion load stabilized during the second six months.
4. Complications were zero, zero thrombosis
5. 27% restenosis
6. ITG had one patient- despite the PTA, who had a recurrence and worsening on the MRI, confirming that the MS-CCSVI can not be handled alone by only interventionist. This article suggests the causes of deterioration after PTA on which new studies are needed.

 

More results

1. Ahead Zivadinov and all 17 consecutive patients had venography confirmed CCSVI
2. the ITG had an effect more pronounced in brain volume reduction than that of the DTG, a likely anti-edema and anti-inflammatory effect of the PTA.

 

Key messages

* CCSVI is associated with MS --as the first treatment of the condition changes the clinical parameters of the second
* The modification of parameters in a blinded MRI is totally immune from the placebo effect, then measured the improvements are real
* The treatment is safe in safe hands and can be beneficial
* To say after these two pilot studies, positive treatment studies, epidemiological studies have to wait is not sustainable

 

Paolo Zamboni, MD
Director, Vascular Diseases Center
University of Ferrara

 

 

Címkék: olasz tanulmány sm ms buffalo ccsvi zamboni orvosoknak

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ccsvi.blog.hu/api/trackback/id/tr863150054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ketel 2011.08.13. 13:32:58

HURRÁ!!!!!!!!!most már lépniük kell valamit!!nincs több kifogás!!
süti beállítások módosítása