HTML

CCSVI - a szklerózis multiplex vénás eredete

Egy olasz doktor, Paolo Zamboni felveti, hogy az SM (szklerózis multiplex) egyik fontos faktora lehet a nyaki vénás keringés elégtelensége. Eredményeit a világ számos országában alkalmazzák. Magyarországon még nem.
“Először átnéznek rajtad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak veled, és végül nyersz.” (Mahatma Gandhi)
a blog szerzője elérhető: msccsvi@gmail.com

Linkblog

Friss topikok

szerk. megj.: Azért érzem fontosnak a következő előadás közlését, mert dr. Haacke személyében egy olyan kutatót köszönthetünk a CCSVI támogatói között, aki nemzetközileg elismert tudós, senki nem mondhatja rá, hogy kókler, vagy haszonleső lenne. Valódi kutató, aki szeretné minél előbb kidolgozni a CCSVI diagnosztikáját, hogy segítsen a betegeken. Sok hozzá hasonló emberre lenne szükség itthon is, nem pedig olyanokra, akik mindent megtesznek a kutatások hátráltatásáért. 

Tisztelettel várjuk a magyar CCSVI szkeptikus orvosok tudományos tanulmányait, cikkeit vagy kommentjeit, melyben részletesen értékelik és cáfolják Haacke dr. állításait. Csak kérem ne az SMBOE OTT állásfoglalására hivatkozzanak, mert azt már talán túl sokat hivatkozták meg. Érdemi cáfolatokra van szükségünk! Amíg nem kapunk érdemi cáfolatokat addig kénytelenek vagyunk Zamboni, Salvi, Sclafani, Haacke és Simka doktor urak állításait elhinni és várni a magyar kutatások megkezdését.

Dr. E. Mark Haacke (Wayne State University, Detroit) előadása a Google Tech Talks fórumán.

"Áttörés a a neurovaszkuláris kórképek képalkotásában, az SM etiológiájának megértése

2010 

 

Elkészítettem az előadás rövid kivonatát, kiemelve a lényeges részeket:

  • Az elején ismerteti az SM betegséget, annak tüneteit,
  • 5:50-tól összefoglalja az SM történetének azokat a pontjait, ahol az érrendszeri eredetet kutatták.
  • 7:45 -től  részletesen ismerteti az MRI elméleti működését 
  • 17:00 azért fontos a vénák vizsgálata, mert a vénás vér oxigéntartalmából meg lehet állapítani az adott szerv mennyire működik jól, ezen dolgozik 10 éve.
  • 17:20 a vas kimutatása MRIvel
  • 19:50 a vas SM-ben - a vénás szállítórendszert követve idővel folyamatosan nő a vas mennyisége - talált olyan SM beteget akinek Parkinson szerű tünetei voltak a sok vas miatt - az egészséges emberek agyában kevesebb a vas
  • 23:23 SWI technológia ismertetése - nagyon érzékeny a vasra - sok betegségben segít a diagnosztikában
  • 29:00 Zamboniról kezd beszélni. Ha nem jut ki a vér az agyból, akkor nem is jut be! Putnamról beszél, aki kutyák vénájának elzárásával gócokat idézett elő az agyukban. Hogyan lehet, hogy a neurológusok ezt 70 évig nem kutatták?
  • 31:25 Konkrét SM eseteket mutat be MRI felvételeken. - Nem csak a vénák anatómiája számít, hanem a véráramlás mennyisége is!
  • 35:30 Flow quantification, azaz a véráram mérése 
  • 40:00 vénák nagyobbak, mert lassabb a vér áramlása bennük - ha a vér nem tud a jugulárisokban kifolyni az agyból, akkor a gerinc menti vénák megnagyobbodnak, sőt újak jönnek létre és ott folyik ki a vér. 3d-ben is mutatja - külső jugulárisok is megvastagodhatnak, hogy segítsenek az elzáródott belsőknek. - szerinte a ccsvi nem az SM okozója - de része az SMnek - vannak egyéb faktorok is - sokfajta vénás szűkületet mutat - a neurológusok által kívánt kettősvak kutatások korrekt kivitelezéséhez szükséges, hogy felmérjék az összes fajta vénaszűkületet, ami nagyon sok különböző esetet jelent!
  • 45:40 A CCSVI diagnosztikájának kritériumai MRI-vel
  • 46:40 MRI Jövője, nemzetközi adatbázis létrehozása - nem akar 10 évet várni. Már most van 400 jól dokumentált CCSVI esetük. MRI diagnosztikai centrumokat keres partnernek

 

  • 53:20 Nézői kérdés: Az érrendszeri kapcsolattal el lehet felejteni az immunológiai eredetet? Válasz: Nem, sőt a neurológusoknak örülniük kellene, hiszen egy vadonatúj terület van születőben: az érrendszer és az immunrendszer kapcsolatának vizsgálata. állatkísérletekben is megmutatták, hogy a vérkeringés változása hat az erek falára, amitől az sérülhet és az immunrendszer kiléphet a test szöveteibe.
  • 54:45 azygos vizsgálata nehéz, mert mire odaér a kontrasztanyag már nem látszik jól. van újabb, ötször hatékonyabb kontrasztanyag. 2D TOF technikával azonban kontraszt nélkül is próbálják vizsgálni az azygost
  • 56:50 Régebben elvégzett MR vizsgálatok adatai akarják elemezni hogy kiderüljön: a normál embereknek nincsenek ilyen véna elváltozásaik.
  • 1:03:00 Egyszerű a kezelés, 1 napos műtét, amit a test más részein már évtizedek óta alkalmaznak, csak éppen a jugulárisokban nem alkalmazták eddig.

És egy kis csemege a végére: dr. Haacke és dr. Hubbard beszélgetése az MRI protokollról: 

Címkék: usa történet ultrahang kanada sm vizsgálat műtét ms society ccsvi zamboni orvosoknak neurovascular putnam

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ccsvi.blog.hu/api/trackback/id/tr662348660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elitebear 2010.10.11. 16:29:05

Nagyon érdekes, tanulságos előadás! Érdekes, hogy valaki egy akadémikus kutató és azt mondja hogy nem kell várni 10 évet egy elmélet igazolására. Főleg akkor nem ha ez az elmélet már 1965 óta ismert. Le a kalappal! Ja! Ha Prof. Dr. Zamboni valóban megkapja a Nobel díjat pár év múlva ezért a felfedezésért akkor vajon hányan fognak sorban állni hogy lerakják a tollukat elé és azt mondják "én végig neked drukkoltam"

szalmon ella 2010.10.11. 19:10:34

"Felhívás

Keressük a Sclerosis Multiplexxel élőket, akik eddig még nem jelentkeztek
egyik tagszerveztünknél (helyi egyesület, klub) sem.

Kérjük az ÁMK-k (Általános Művelődési Központ), bentlakásos otthonok, rehablitációs
intézmények vezetőit, háziorvosokat, hogy segítsenek az SM-el élők felkutatásában.

A Magyar SM Társaság és a tagszervezetei információátadással, mentorálással, programokkal,
hírlevelekkel szeretnék elősegíteni a betegek életminőség-javítását."

Idézve az smtarsasag.hu Felhívás civileknek menűjéből.

Bandi bácsi itt tart. Sajnos a többiek is:)

Még csak számolnak, számolnak, számolnak....

szalmon ella 2010.10.11. 19:10:46

Keresik azt a száz beteget akik a netten vannak. És mi lesz a többi huszonvalahányezerrel?

Elitebear 2010.10.12. 00:11:55

Nem lehet, hogy ezeknek a szervezeteknek az lenne a dolguk, hogy a mi érdekeinket védjék?
Természetesen a mi érdekünk pedig, hogy meg legyünk számolva. Nehogy esetleg bekopogtassanak egy-két ajtón ne adj isten megkérdezni MIKOR KEZDŐDNEK A MŰTÉTEK? Hja kérem nem ezért kapják a pénzt! Rájöttem ők nem minket hanem a nagy ZS-t akarják számolni! Nehogy má ne legyen látszata, hogy csinálnak valamit.

szalmon ella 2010.10.12. 19:48:21

@Elitebear: Az lenne a dolguk, de közben rájöttek, hogy a saját érdekük fontosabb és jobban járnak ha azt képviselik.
A számolás az nagyon fontos bár nem értem mit tartottak nyilván eddig. Mi lesz ha egy sm beteg jelentkezik műtétre és kiderül, hogy nem is sm beteg?
Bandi bácsi beszél oly csodás gyógyulásokról, hogy progresszív járásképtelen, inkontinenciával, impotenciával, egyensúlyzavarral küszködő betegek, felálltak és lefutottak 10 km-t.
Én is próbáltam, de minden erőfeszítésem ellenére, csak azt értem el, hogy kiestem a kerekesszékből. Az viszont tény, hogy úgy elfáradtam mintha lefutottam volna azt a fránya 10 km-t:)
süti beállítások módosítása